#Gyurcsány Ferenc

Megszólalt Zuschlag rabtársa
 

Megszólalt Zuschlag rabtársa

Zuschlag János néhány társával kitalálta a szisztémát, hogyan lehet civil szervezeteken keresztül pénzhez jutni, amihez a politika nyújtotta számukra a biztos hátteret. Szépen is kerestek – állította a hvg.hu-nak Győző, aki együtt ült a volt politikussal a kecskeméti börtönben, és aki a Napi Gazdaságban megjelent interjú után jelentkezett szerkesztőségünknél.

Csikász Brigitta Csikász Brigitta

Zuschlag: Gyurcsány
 

Zuschlag: Gyurcsány "egy igazi bunkó", Mesterházyt pedig "ott szívatta, ahol érte"

Zuschlag nem csak az 50 milliós szatyorról beszélt a Napi Gazdaságnak adott interjújában, hanem kendőzetlenül ecsetelte a Gyurcsány vezette sportminisztériumban lévő viszonyokat. Szerinte a DK mostani elnöke annyira utálta az MSZP-elnököt, Mesterházy Attilát, hogy még a mobiltelefon-használatát is korlátozta, pedig Mesterházy akkor a minisztérium államtitkára volt.

hvg.hu hvg.hu

 

"Dudálj, ha Orbánnak mennie kell" – videó

Rögtönzött közvélemény-kutatást tartottak a Demokratrikus Koalícióhoz köthető Ifjú Demokraták aktivistái a Hősök terén. Az akció lényege az volt, hogy a térre kiállva az IDE tagjai feltartottak egy táblát a következő felirattal: "Dudálj, ha Orbánnak mennie kell". Gyurcsány Ferenc Facebook-oldalán azzal a kommentárral osztotta meg a felvételt: "Viktor, fújják a kürtöket, kezdhetsz nyergelni." Az autósok reakcióit az alábbi videón nézhetik meg.

hvg.hu hvg.hu







Gyurcsány: Orbán eladta Magyarország függetlenségét
 

Gyurcsány: Orbán eladta Magyarország függetlenségét

Orbán Viktor a paksi szerződéssel eladta Magyarország függetlenségét, a rendszerváltás óta kormány ennyire soha nem adta oda magát egy másik országnak – jelentette ki a DK elnöke a gyulai Vigadóban tartott pénteki választási fórumán.

MTI MTI

Itt a Fidesz első aknája a kettőből?
 

Itt a Fidesz első aknája a kettőből?

Az ellenzék szempontjából a lehető legrosszabbkor jött Zuschlag János nyilatkozata arról, hogy 2006-ban 50 millió forintot kapott szocialista vezetőktől azért, hogy lépjen vissza a képviselőjelöltségtől, valamint arról, hogy az akkori sportminiszter Gyurcsány is tudhatott azokról a dolgokról, amelyekért végül Zuschlagot ültették le. A mutyi ugyanakkor nagykoalícióban folyt ezekkel a pénzekkel, így a Fidesznek sem érdeke, hogy minden kiderüljön, csakúgy, mint az őszödi beszéd jelentéseinek nyilvánosságra kerülése esetében. Megpróbáltuk összeszedni, mi, miért történhetett, a Fidesz beígért „két aknájának” egyikéről van-e szó.

Csikász Brigitta - Kósa András Csikász Brigitta - Kósa András

Zuschlagozó fideszesek várják Gyurcsányt Gyulán
 

Zuschlagozó fideszesek várják Gyurcsányt Gyulán

"Egyenes és egyszerű magyarázatot" várnak Zuschlag János pártpénzekkel kapcsolatos nyilatkozatára Gyurcsány Ferenc DK-elnöktől a Békés megyei emberek – jelentette ki a Fidesz gyulai választókerületének kampányfőnöke egy demonstráción Gyulán, a vigadó parkolójában. Az épületben a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke fórumot tart a késő délutáni órákban.

MTI MTI


Gyurcsány egy lehallgatott beszélgetéssel vág vissza Zuschlagnak
 

Gyurcsány egy lehallgatott beszélgetéssel vág vissza Zuschlagnak

Gyurcsány Ferenc a Facebookon egy olyan felvételrészletet közölt Zuschlag bírósági tárgyalásáról, melyen az egykori MSZP-s politikus arra panaszkodik egy legallgatott telefonbeszélgetés során, hogy Gyurcsány nem akarja elfogadni a korrupciót, mi több szerinte küldetéstudattal küzd ellene, ahelyett hogy tudomásul venné, hogy a rendszer pénzből és erőből működtethető. A DK megvizsgálja a jogi lépések lehetőségét a Zuschlag által a Napi Gazdaságban elmondottakkal kapcsolatban.

hvg.hu/MTI hvg.hu/MTI

Zuschlag:
 

Zuschlag: "Gyurcsány mindenáron szabadulni akart tőlem"

Zuschlag János hétfőn megjelenő botránykönyvében azt állítja: szocialista politikusok 50 millió forinttal kenték meg, hogy félreálljon, és ne induljon a 2006-os választásokon – írja a Blikk. Gyurcsány Ferenc szerint ebből egy szó sem igaz, valaki "anyagilag érdekelté tehette" a volt képviselőt, hogy ilyeneket mondjon.

hvg.hu/MTI hvg.hu/MTI

Durván berontott a politika a hálószobánkba
 

Durván berontott a politika a hálószobánkba

Néhány napja került ki annak az osztrák kampányvideónak a magyarosított lenyúlása, amely szerint, ha egy pasiról kiderül, hogy szimpatizál az Összefogással (pardon: csütörtök óta Kormányváltással), akkor a csaja azonnal elviharzik. Tényleg ennyire beleszól a politika a magánéletünkbe? Olvasóinkat kérdeztük, az eredmény lesújtó.

hvg.hu hvg.hu

Gyurcsány:
 

Gyurcsány: "a Hír Tv és társai ártatlan, meghurcolt hölgyet zaklatnak"

Gyurcsány Ferenc szerint nem igaz, hogy az érintett engedélye nélkül hozták nyilvánosságra a berettyóújfalui videót. A DK elnöke a Facebookon azt írja: "a Fidesz házisajtója elkezdte félrevezetni a közvéleményt és zaklatni kezdte" az érintett nőt, aki egyébként szerdán a Hír Tv-nek azt nyilatkozta: a videó megjelenése után kapott csak egy SMS-t, hogy már fent van a neten a felvétel.

hvg.hu hvg.hu


 

"Óvatosan" emelné a béreket Gyurcsány

Gyurcsány Ferenc szerint a bérek óvatos, de érzékelhető növelésére van szükség, a gazdaság egyensúlyának megőrzése érdekében ezzel párhuzamosan csökkenteni kell a munkaadók által fizetett terheket.

MTI MTI

 

"Gyurcsány inkább főzőcskézzen"

A szegedi Fidesz képviselője szerint Gyurcsány Ferencnek bocsánatot kéne kérnie az egyébként is nehéz sorsú közfoglalkoztatott emberektől, akikről a korábbi fórumán megalázóan beszélt.

MTI MTI